PostEurop postzegels, Hongarije weer hoofdprijs

Első nap az első bében

Haja,
haja, hé!
Megnyílott az ELSŐ BÉ!
Vackor hátán
iskolatáska,
apró lépteit szaporázza,
szeme előtt nagy fehér tábla:
KÖKÖRCSIN UTCA
– olvassa Vackor.
– Eredj, fiam, az iskolába!

Megy,
megy,
megy az apró,
megy a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.

Iskola előtt megáll.
Nézdegéli a kapuját.
– Nohát – mondja. – Ilyen csudát!
Nagyobb mint az óvoda.
Indulás, Vackor, nosza! –
S a kapun besétikál.

Haja,
haja, hé!
Orra előtt kitárt ajtó,
rápingálva: ELSŐ BÉ!
Ajtóban néni:
Demény Eszter,
int a piszének,
s nevén szólítja:
– Ha hívlak, akkor
gyere is, Vackor,
ne kelljen hívni
téged ezerszer!
Tanító nénid leszek,
gyere, te mackógyerek.

Odabenn ELSŐ BÉSEK
vidáman nevetgélnek:
Nagy Balázs – egy,
Kormos Luca – kettő,
Keszthelyi Dani – három,
Hidegkuti Márti – négy,
Zelnik Bálint – öt,
Parancs Panni – hat,
Domokos Matyi – hét,
Maros Donka – nyolc,
Csukás Pista – kilenc,
Zachár Zsófi – tíz.
Tíz,
tíz,
tiszta víz,
sok gyerek,
sok cseprő-apró,
tizenegyedik közöttük
az a boglyos,
lompos,
loncsos
és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.

A sok benti suttogás
lesz végül nagy zajogás.
Sűrű a kedv az iskolapadban,
s amikor belép piszén piszénk,
viháncos harsány nevetés csattan:
– Haja, hé!
Nézzetek!
Ez egy mackógyerek!
De akkor Eszter néni
az osztályt végigméri:
– ELSŐ BÉ! Figyelem!
Most egy kis csend legyen!
Ez a kismackó Vackor!
Nagy kár, hogy ilyen boglyos,
hogy a bundája lompos,
hogy loncsos és bozontos,
de csöppet se kolontos,
és ha okosak vagytok,
nem nevetitek akkor.
Igazán nem tehet róla,
hogy ilyen az a bunda,
de ő már többet is tud,
mint azt, hogy „brumma! brumma!"
Veletek együtt megtanulja,
amit tanulni kell!
Hát ezt a piszét társnak
csak fogadjátok el!

 Vackort Domokos Matyi
 mellé leülteti,
 mivelhogy őt a csöpp bocs
 már régen ismeri.
 Előtte Csukás Pista ül,
 mögötte Zachár Zsófi ül,
 a katedrán pedig
 Eszter néni ül egyedül.

 Az osztálykönyvet kinyitja,
 és apró gyöngybetűkkel
 mindük nevét beírja.

 Egyszer csak Vackort kérdezi:
 – Mi a papád neve?
 Vackor zavartan dünnyögi:
 – Mackor az ő neve...
 – Mi a foglalkozása, mondd!
 – Az biza medveség...
 (Erre kitör a nevetés,
 hogy belezeng az ég!)
 – Milyen medveség, kis piszém?
 – Hát... izé... erdei...
 – Vackor! Az nem foglalkozás!
 – De hiszen medve a papám,
 barna bundája van neki...

 Akkor Eszter néni föláll,
 és Vackort megsimítja,
 – No, ülj le szépen,
 kis piszém. –
 S nevét a könyvbe írja.

 Ismerkedik egymással
 a sok nyüzsgő gyerek,
 de Vackor áll közöttük,
 hüppögve pityereg.
 Domokos Matyi kérleli:
 – Ne sírj, kis boglyosom!
 Ez itten már nem óvoda,
 ha nevetnek, ne nézz oda,
 semmit ne végy zokon.

 Zachár Zsófi is mosolyog,
 s vele Kormos Luca,
 aki a padban imbolyog,
 mint egy kölyökruca.

 Végül megenyhül csöpp szíve,
 és már velük nevet,
 dúdol velük hazafelé
 egy kedves éneket:
 „Egy boszorka van,
 három fia van,
 iskolába jár az egy,
 másik bocskort varrni megy,
 a harmadik ül a padon,
 a dudáját fújja nagyon,
 dana-dana-dan..."

 Fényesen sütött a nap,
 igen magasan,
 tetszett neki az az ének,
 s örült, hogy a kismedvének
 fényes kedve van.

 És hazament akkor
 ebédelni Vackor.